Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Glatz Oszkár (1872–1958): Nyár (Vitorlások a Balatonnál), 1905–1910 között

2009.12.21

Glatz Oszkár (1872–1958): Nyár (Vitorlások a Balatonnál), 1905–1910 között

Olaj, vászon, 64 x 90 cm

Jelezve balra lent: Glatz

 

Feltehetően kiállítva:

* A Nemzeti Szalon első marosvásárhelyi műtárlata, XXXIV. vidéki kiállítás, Marosvásárhely, 1908. május 3 – június 10.

* A Nemzeti Szalon első losonczi műkiállítása, XXXV. vidéki kiállítás, Losoncz, 1908. szeptember 27 – október 3.

* A Nemzeti Szalon első verseczi műkiállítása, XXXVI. vidéki kiállítás, Versecz, 1908. november 8-16.

* A Nemzeti Szalon első karczagi műkiállítása, XXXVII. vidéki kiállítás, Karczag, 1909. március 25-29.

* Glatz Oszkár és Wildner Mária műveinek kollektív kiállítása, Budapest, Nemzeti Szalon, 1910.

 

Felhasznált irodalom:

* Cholnoky Jenő: A Balaton szépségei. Szépművészet, 1941/7, 170-171.

* Csánky Dénes: A balatoni tájképfestészet. In: A festői Balaton. A Magyar Királyi Balatoni Intéző Bizottság kiadása, 1942, 53-99 [79-80].

* Glatz Oszkár: Vallomások és tanulságok. Szépművészet, 1943/3, 43-47.

* Dr. Pipics Zoltán: Száz magyar festő. Budapest, A Szent István Társulat kiadása, 1944, 20-21.

 

 

 

„Művészete a naturalizmus fájának utolsó, friss lombokat hajtó ágán termett.”

(Pipics, 1944, 21.)

 

 

Glatz Oszkár a 19. század legvégén mutatkozott be a hazai közönség előtt, míg utolsó gyűjteményes kiállítására 1953-ban került sor. 1896-ban ott volt nagybányai művésztelep alapításánál, valamint már az 1900. évi párizsi világkiállításon díszoklevéllel jutalmazták Fahordók (1898, MNG) című alkotásáért. Több mint fél évszázados aktív festői pályája során a magyar festészet egyik leghomogénebb, legegyöntetűbb életművét sikerült megalkotnia.

„Elégszer festek már – mit azelőtt sohasem tettem – fejből, vagy átalakítom természet előtt festett képeimet – de minél többet próbálkozom – annál nagyobb lelkesedéssel térek vissza első szerelmemhez, a természet közvetlen ábrázolásához. S nem hiszem, hogy vénségemre meg fogok változni. A príma-festés mindig a legnagyobb élvezet marad számomra és lehetséges, hogy ha a történelem folyása és szervezetem még engedélyez jó pár évi munkát – úgy életem vége felé talán impresszionistább leszek, mint voltam fiatal koromban.” – írta a mester 1943-as önvallomásában, melyből a természet minden feltételt nélkülöző imádata csendül ki.

A természet valósághű ábrázolása – ez volt Glatz vezérelve művészi indulásától haláláig. A 19. század utolsó évtizedében Hollósy Simon müncheni magániskolájában sajátította el a természet feltétlen tiszteletét és a naturalista festészet alapelveit. Glatz műveinek legnagyobb részét portrék és életképek alkotják. Az önmagáért való tájábrázolások viszonylag ritkábbak az életműben. Tájképeinek egyik legjellemzőbb vonása az a fajta nagyvonalúság, mely nélkülözi a kicsinyes aprólékosságot, de sosem téveszti szem elől a természethűséget. A korai nagybányai periódusát követően Glatz palettája kivilágosodott, színei tiszták és élénkek, kompozíciói pedig levegősebbek lettek. Balatoni témájú képpel először 1905–1906 fordulóján jelentkezett az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat téli tárlatán, de a magyar tenger szépségeivel még gyermekkorában ismerkedett meg Siófokon, ahol édesapja több szállodát is üzemeltetett. A Magyar Királyi Balatoni Intéző Bizottság által 1942-ben kiadott A festői Balaton című könyvben Csánky Dénes közölte a Balatonnál valaha munkálkodott művészek, évszámokkal is kiegészített névsorát. E forrásmű tanusága szerint, Glatz művészként először 1905-ben, majd a következő év nyarán is dolgozott a Balatonnál. Csánky ugyanitt közölt tanulmányában a következőket írta Glatz és a Balaton kapcsolatáról: „A Balaton és környékének festésében – táj- és figurális vonatkozásban egyaránt – önálló egyéniségként tűnt fel pályája elején Glatz Oszkár. […] Képessége: valamely egyéniséget, avagy tájat jellemezni, híven kitartott mellette és avatta egyik legjelesebb arc- és tájfestőnkké. […] Művészi pályája elindulásakor fokozódó érdeklődéssel fordult a Balaton felé és jelentősen gazdagította az eszmei Balaton Képtár változatos anyagát.” (Csánky, 1942, 79-80.)

Amennyiben egyszer sor kerül a magyar festészet legszebb Balaton-ábrázolásainak összegyűjtésére és kötetben való kiadására, úgy Glatz e témában festett képeiből is ott kell majd sorakoznia néhánynak, köztük az itt bemutatott alkotásának is. A Nyár vagy másképp Vitorlások a Balatonnál című képen a föld és a levegő, a tárgyak és az alakok, a fények, a színek és a formák pontosan abban a szétbonthatatlan egységben jelennek meg, mely olyannyira jellemző Glatz impresszionizmussal kacérkodó festészetére. A finom, puha, lágy tónusba ágyazott színek összhangjával Glatznak éppen a táj egyik legkülönlegesebb jellegzetességét, a balatoni levegő és a víz gyöngyházfényűségét sikerült találóan megragadnia.

            „Aki a Balaton szépségeit igazán fel akarja tüntetni a vásznon, az egyesítse mind azt a hangulatot, amit Watteaunak valamely rokokó képe, Markónak a legnyugalmasabb, legpihentetőbb tájképe, Murillónak fenségesen bájos Madonnája, vagy Benczúr puttói ébresztenek bennünk! Mert a Balaton tájképei a legnyugalmasabb harmóniát, a szelíd gyöngyházszíneknek és az igazgyöngynek elandalító törtfényűségét úgy varázsolják elénk, mint ahogy az ember lelke ábrándozva képzeli a túlvilág nyugalmát, azt a nyugalmat, amiben nincsenek erős színek, nincsenek drámai sötétségek. Olyan, mint a finom, de művészi hárfadal, vagy a zenélő óra édes pengedezése. Nem ráz meg ebben a harmóniában bennünket a bombardon, nem reccsen belé a kürt, nem sikolt a hegedű, hanem pihentet, elaltat, mint az édes bölcsődal, amit a széphangú édesanya dúdol szundikáló gyermekének. Ezt a hangulatot vásznon megörökíteni igen nehéz. Mert beletartozik a tó távoli képeinek folyton változó, gyöngyházfényű tükre, a föléje boruló, óriási égboltozat csendesen úszó felhőzete, a távoli partok ibolyaszínű kerete, meg a közelünkben lévő növényzet csodálatos összhangja.” – írta Cholnoky Jenő a Balaton szépségeiről szóló írásában, és mintha csak Glatz e tájképe adta volna a mintát költői soraihoz.