Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kádár Béla (1877-1956): Lucia, a művész leánya, 1910

2009.12.22

Kádár Béla (1877-1956): Lucia, a művész leánya, 1910-es évek második fele

Vászon, olaj, 70 x 52 cm

Jelezve fent jobbra: Kádár Béla

 

Kádár Béla pályája indulásakor sorra látogatja Európa nagy művészeti központjait. 1897-től, több éven át tartó kalandos utazásai során eljut Bécsbe, Münchenbe, bebolyongja Németországot és végül több hetet tölt Párizsban. Hazatérve iparrajziskolai tanulmányai után a Mintarajziskolában Balló Ede növendéke. 1906-tól – a zsűrik döntésétől függően – a Műcsarnok és a Nemzeti Szalon tárlatain állítja ki műveit. 1909-től, a Rózsa Miklós által újonnan alapított Művészház tárlatain bemutatott festményeit már szecessziós stilizálás jellemzi. Dekoratív tehetségére felfigyelve a Magyar Színházban festendő falkép tervezésével bízzák meg 1910-ben. Ebben az évben Kléh Jánossal együtt elnyeri a Kohner Adolf által alapított szolnoki ösztöndíjat. 1913-ban a Művészház tárlatán szimbolista falképtervei aratnak nagy sikert.

Az 1910-es években Rippl-Rónai nyomában haladó dekoratív szecessziós látásmódja mindinkább monumentális klasszicizáló elemekkel telítődik. A klasszikus, reneszánsz festészet a tizes évek hazai avantgarde művészetének egyik legfontosabb forrásává válik. Pór Bertalan, Kernstok Károly, Szobotka Imre vagy a fiatalabb nemzedék, Derkovits Gyula, Aba-Novák Vilmos, Szőnyi István festészetében egyaránt megfigyelhető ez a tendencia. Kádár ezekben az években születő lovas és aktos képei az érett reneszánsz témák modern átiratai. Árkádia-képeinek barokkos íze, mély tűzű koloritja legközelebbi párhuzamait a hazai modernizmus egyik legnagyobb hatású egyénisége, Iványi Grünwald Béla aktos kompozícióiban leli fel.

Leányának, Luciának az 1910-es évek második felében készült arcképe a portrék körében e klasszicizáló stílustörekvések egyik legérettebb megfogalmazása. Modelljének félfordulata, alakjának háromnegyedes kivágata, az alsó képszélre helyezett keze és baljának finom kézmozdulata az itáliai reneszánsz arcképfestészet közvetlen hatását mutatják. A lány figurájának beállításában visszhangzik Raffaello La Velataja, Giorgione vörös köpenyes Laurája, Sebastiano del Piombo Római lánya és természetesen Tiziano női képmásainak gazdag sorozata. Lucia kifinomult kéztartása – amely a reneszánszban a belső koncentrációt és lelki érzékenységet szimbolizálta – éppúgy fellelhető Leonardo nevezetes krakkói Menyétes hölgyén mint Greco megannyi átszellemült alakján. Kádár képmásának sötét háttérből felparázsló, a kék-sárga-vörös alapszínekre redukált koloritja ugyanakkor a velencei festészet és a manierizmus mestereinek merész festőiségét idézi.

Kádár arcképeinek gyakori modelljei családtagjai. Az 1905 körüli évekből származik feleségének még erősen szecessziós arcképe (Műgyűjtők 1992, 1. kép), majd e portré egész alakos, immár festőileg oldottabb, 1909-ben kiállított változatának reprodukcióját közli az Élet című folyóirat 1910-ben (1910/1. 3.) Ugyanitt, a Művészház 1909-es tárlatán állítja ki gyermekeiről készült kettős pasztellportréját Testvérek címen (Blitz 1999, Tavasz), amelyen Luca lánya arcképe is feltűnik. Képünkön leánya néhány évvel később, már nőiségének teljében jelenik meg. A róla készült, itt bemutatott klasszikus szépségű arckép ma már nem azonosítható Kádár Bélának 1918-ban a Műterem Galériában megrendezett első gyűjteményes tárlatának képmásai között, de feltehetően megegyezik az Ernst Múzeum csoportkiállításán ugyanebben az évben Luca címen kiállított művével (Kat. sz.: 79.)

 

 

 

 

Irodalom:

Rózsa Miklós: Kádár Béla. In.: Kádár Béla gyűjteményes kiállítása. Műterem, Budapest, 1918

Hatodik csoportkiállítás. Budapest, Ernst Múzeum, 1918.

Goda Gábor: Kádár Béla emlékkiállítására. Művészet 1971/10. 36-37.

Sümegi Gyögy: Kádár Béla önéletrajz-vallomása. Művészet 1987/11-12. 56-61.

Szíj Béla: Kádár Béla emlékének idézése. Új Művészet, 1991/1. 40-46.

Kádár Béla (1877-1956). Válogatás a közös kiállítás anyagából. Műgyűjtők Galériája, Budapest-Toronto, 1992.