Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Korniss Dezső (1908 – 1984) Táncos, 1970

2009.12.22

Korniss Dezső (1908 – 1984) Táncos, 1970 k.

olaj, vászon; 73 x 31,5 cm

Jelezve hátul: Korniss Dezső műve az 1970-es évekből, Korniss Dezső

 

 

Korniss Dezső életműve összekötő kapocs a két háború közötti hazai modernizmus és az 1960-as években kibontakozó neovantgarde festészete között. Pályájának indulását a huszas években tanárai, Csók István és Vaszary János mindenkor a művészet autonómiáját valló, európai igazodású festészete határozta meg. A legendássá vált főiskolás évfolyamban festőtársai Trauner Sándor, Kepes György, Schubert Ernő és Vajda Lajos. Valamennyiük ígéretes életművét derékba töri a háború, egyedül Korniss munkássága tartja meg folyamatosságát 1945 utáni magyar művészetben. Korai festészetét a kubizmus, konstruktivizmus, dada és szürrealizmus áramlatai, közvetlenül pedig Kassák Lajos Munka-körének együttes hatásai alakítják. 1934-ben Szentendrére költözése új fejezetet nyit az életműben. Vajda Lajossal együtt alakítják ki a népművészet tradícióit a szürrealizmussal ötvöző asszociatív, konstruktivista alapszemléletű alkotói módszerüket. Korniss a háború után az Európai Iskola körében találja meg törekvéseivel rokon alkotótársait. Az ötvenes években született kalligráfiái és az Illuminációk naplószerű sorozata szorosan kötődik a nyugat-európai nonfiguratív gesztusfestészeti kísérletekhez.

            Absztrakciója, Európai Iskolás múltja kirekeszti a hivatalos művészeti körökből. Kényszerű visszavonultságában csak kevesek nyernek műhelyébe betekintést. Az aktuális művészet áramába való visszatérése 1965-ös, gyűjteményes székesfehérvári kiállításától datálódik. A hatvanas évek végén már mind több, a dogmatikus szellemiségű művészeti oktatással elégedetlen fiatal keresi fel a mestert. A legfrissebb neoavantgarde áramlatokhoz kapcsolódni igyekvő fiatalok és Korniss művészete kölcsönösen hatnak egymásra. Bak Imre, Nádler István, Fajó István, Deim Pál absztrakt geometrikus festészete párhuzamosan bontakozik ki Korniss 1968-tól festett új képeivel.

            Korniss hatvanas évek végétől alkotott munkái fokozatos távolodást mutatnak a gesztusfestmények szenvedélyes, szubjektív világától. Művein az árnyalatlan, tiszta színfoltok lesznek dominánssá. Újra visszatérnek festészetében a negyvenes években felfedezett népművészeti motívumok. Az alap homogén síkjába éles körvonalakkal bemetsződő archetipikus jelek azonban sosem veszítik el figuratív asszociációs körüket. Az 1970-es évekre datálható Táncos festői kivitelezése a harde-edge egzakt, precíz, a gesztus személyes kézjegyének közvetlenségéről lemondó látásmódját követi. A stilizált női figura egyetlen zárt, plasztikus formaként jelenik meg a színsávokra redukált alap síkja előtt, melynek színritmusai fokozzák a táncoló alak  mozdulatának dinamikáját. A lendületes ívekből megkonstruált akt, a fej jellegzetes gombszemei a negyvenes évek Bodobács-képeit idézik, de azok groteszk, bizarr felhangjai nélkül. A piros-fehér-zöld színhármas e korszak zászlóképeinek ciklusához közelíti a művet. Az ábrázolás figurativitása, az alak játékos vonalritmusa, vitalitása azonban Korniss sajátos szemléletéből fakad. A Táncos rafináltan egyszerű, tüneményesen játékos nőalakját  festőmesteri kompozicionális biztonsággal helyezi el a megnyújtott képformátumban.

 

 

irodalom:

Körner Éva: Korniss Dezső. Mai magyar művészet. Budapest, 1971.

Művészet, 1974/11. Korniss-különszám.

Magyar Nemzeti Galéria Korniss Dezső kiállítása. MNG. Budapest, 1980. március-május.

Hegyi Lóránd: Korniss Dezső. Budapest, 1982.