Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Nagy István (1873–1937): Székelyudvarhelyi ház, 1914

2009.12.23

Nagy István (1873–1937): Székelyudvarhelyi ház, 1914

(Szabó Antal háza Székelyudvarhelyen)

vászon, olaj

47,5 x 71 cm

jelzés és datálás lent jobbra: Nagy István 1914

proveniencia: Debreczeny Károly (Kolozsvár)

 

kiállítás:

* Emlékkiállítás Nagy István festőművész születésének 100. évfordulója tiszteletére, Marosvásárhely, Művészeti Múzeum, 1973. május 20 – június 20. Kat. sz.: 48.

 

reprodukció:

* Emlékkiállítás Nagy István festőművész születésének 100. évfordulója tiszteletére, Kiállítási Katalógus, Marosvásárhely, Művészeti Múzeum, 1973, 90.

 

irodalom:

* N. n.: A Művészház kiállítása, Divat Újság, 1914. március 29.

* Solymár István: Nagy István, Budapest, Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata, 1977, 18, 27.

* Solymár István: Nagy István oeuvre-katalógusa, In: Művészettörténeti Értesítő, 1978/2-3, 160. (Kat. sz.: 65.)

* Murádin Jenő: Nagy István, Bukarest, Kriterion Könyvkiadó, 1984, 29, 48, 140. (Kat. sz.: I. Olajfestmények: 52.)

 

A székely származású festőművész az erdélyi Csíkmindszenten született 1873-ban. 1894 és 1900 között, a budapesti Mintarajziskola elvégzése után, előbb a müncheni Képzőművészeti Akadémián, majd pedig a párizsi Julian Akadémián képezte magát. 1902-ben nyolc hónapig tartó tanulmányúton járt Itáliában. Hazatérése után induló művészi pályájának első évtizede során szűkebb pátriájában, Csíkban és Gyergyóban dolgozott. Több kisebb, szülőföldjén rendezett kiállítása után, 1914 első felében három tárlata követte szorosan egymást, sorrendben Marosvásárhelyen, Tordán és Budapesten mutatva be az elmúlt évtized művészi termésének legjavát. Művészete ekkor kapott igazán széles nyilvánosságot, ekkor vált ismertté a nagyközönség előtt. Nagy István számára az 1914-es esztendő minden tekintetben fordulópontnak számított. A Mednyánszkyhoz hasonlóan kóborló életet élő festő, folyamatos munkában töltött elmúlt tizenkét évének során, fölényes biztonságot mutató mesterségbeli tudásra tett szert. A háború kitörésének küszöbére érve teljesedett ki igazán művészete, ekkor érezte úgy, hogy ideje a fővárosban is bemutatkoznia.

            Nagy István most aukcióra kerülő, Székelyudvarhelyi ház című festményét, az idők során monográfusai közül többen is méltatták. „A gyűjtemény [Debreczeny Károly, Kolozsvár] utolsó képe 1914-ben készült, Szabó Antalék székelyudvarhelyi új házát ábrázolja. Szabó Antal barátságban volt a festővel, jó kedélyű, jó cimbora volt. Rokonságot is tartottak, ugyanis Szabó Antal feleségének hét testvére közül a legkisebb volt Nagy Ferencné, a művész sógornője.” – írta Solymár István 1977-ben, melyhez Murádin Jenő a következőket fűzte pár évvel később megjelent kötetében: „1914-ben Székelyudvarhelyen, Szabó Antaléknál vendégeskedett (akihez Ferenc testvére révén rokoni kapcsolatok fűzték), megfestette házukat, s dolgozott a szelíd, lankás Küküllő-völgyben.” A festmény tehát még 1914 első felében, a háború kitörését közvetlenül megelőző békés hónapokban, feltehetően baráti, rokoni gesztusként született. A saját birtok festményen történő megörökítésének hagyománya, korábbi századokban az uralkodó réteg szokása volt. Székelyföldön ez úgy tűnik divattá vált a módosabb polgárok és parasztok körében is, mivel Nagy István több alkalommal is teljesített hasonló kérést vagy megrendelést.

            A Szabó Antalék Székelyudvarhelyi házát és annak közvetlen környezetét ábrázoló festményen Nagy István igen közel került az általa oly csodált Vincent van Gogh korai műveinek világához. Szintén Murádin említi: „Múzeumokban Rembrandtot csodálta, és Van Gogh művészete előtt hajolt meg bámulattal. Ha ideáljai felől nagyon megvallatták Nagy István mindig őket emlegette – élete nagy példáiként.” Miként a holland, úgy a székely mester is remek érzékkel rendelkezett, hogy a természet szűkebb képkivágatba való sűrítésével nyomatékosítsa mondanivalóját. Bár a megszokott balladai hangvételt a Székelyudvarhelyi ház esetében természetszerűen váltotta fel a topografikus hitelesség igénye, Nagy István itt sem engedve művészi elveiből, nagyvonalú ecsetkezeléssel, ősi székely dallamok erejét kölcsönző komponálással lelkesítette át és növelte monumentálissá az ábrázolt tájrészletet. „Nagynak fogalma sincs azokról a művészeti hitvallásokról és viaskodásokról, amelyekben a nagyvárosi piktorok java erejüket és tehetségüket elfecsérelik. Ő csak fest latolgatás és ravaszkodás nélkül. Festi amit lát, ami tetszik neki és úgy festi, a mint saját magának s nem pedig a mint az az éppen uralmon lévő irányzatnak tetszik.” – írta érdekes módon épp a Divat Újság ismeretlen szerzője Nagy István korai művészetéről 1914 márciusában, vagyis nagyjából a Székelyudvarhelyi ház születésének idején.