Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Orbán Dezső (Győr, 1884 – Sydney, 1986): Párizs, Notre-Dame, 1926

2009.12.29

Orbán Dezső (Győr, 1884 – Sydney, 1986): Párizs, Notre-Dame, 1926

Vászon, olaj, 54 x 73,5 cm

Jelezve és datálva lent balra: Orbán Paris 1926

 

Orbán Dezső 1925-1926-ban családjával együtt Párizsban élt. Mint 1925-ös kaposvári gyűjteményes kiállításának képcímei mutatják, Párizson kívül dolgozott még Dieppe, Bougival, Chatou, Le Vésinet, Croissy, Pontoise, Le Pecq és Rueil környékein is. Erről az időszakról rendelkezésünkre áll Orbán számos visszaemlékezéseinek egyik részlete: [Czigány Dezsőt] felesége rábeszélte, hogy menjenek Párisba azt remélve, hogy ez a légkör visszahozza munkakedvét. Mi is akkor Párisban voltunk a családommal (1925) többször együtt voltunk velük és a felesége nagyon kért, hogy vigyem ki magammal festeni Czigányt. Sikerült is rábeszélnem, ki is jött velem egy alkalommal, valahol a Szajna mellé telepedtünk le, de ő nem festett semmit. Azt mondta, hogy ő most csak impressziókat gyűjt.” 1 Czigány tehát csak szemlélődött, míg Orbán dolgozott. A Szajna partja és hídjai nemcsak Párizsban, de a fentebb említett települések esetében is rendszeresen visszatérő, kedvelt motívumaivá váltak Orbán Dezsőnek.

Mind az itt tárgyalt festmény, mind pedig ennek az ausztráliai Victoriában lévő Hamilton Art Gallery tulajdonában található párdarabja, feliratuk szerint 1926-ban készültek. Mindkét kép esetében Orbán festőállványának helyét a Szajna bal partját az Île de la Cité-vel összekötő Pont de l’Archevêché-re való rálátással választotta ki. Orbán számára láthatóan fontos volt, hogy a négy világalkotó elem közül a víz, a föld és az ég mindkét esetben egyenlő hangsúllyal jelenjen meg. A tárgyalt festményünkön e hármasságot tagolják és egészítik ki a Notre Dame épülettömbjének részletei, melyet kompozicionálisan a bal part fasorával ellenpontozott. A festmény előterébe jellegzetes párizsi motívumként került a Szajna-csatorna egyik állóhajója. Mint látható, a víz-föld-ég álló háromszögét az épület-fasor-hajó fordított háromszögével ellensúlyozta ki és csúsztatta egybe, mely megoldással a kompozíció az állandósult nyugalom és tökéletes befejezettség érzetét kelti. E konstruktív szerkesztésű alapvázra kerültek azután Orbánnak ettől az időszaktól a harmincas évekre is átnyúló periódusára jellemző fémes hatású színegyüttesei.

„A negyedik és ötödik teremben szinei mélységének tovafejlesztése közben találjuk Orbán Dezsőt. Spanyol- és olaszországi, párisi és nagybányai motívumok váltakoznak képein, de mindenik egyéni stílusából fogant, mélyre hangolt emailszerü szinek ragyogásával fonja körül világképét, bárhol is lássa meg őket. Ez a szincsillogás lelke öntudat alatti mélyéből fakad és szinjátékában bársonyosan hullámzik előttünk.” – írja Lázár Béla 1927 októberében az Ernst Múzeum 92. csoportkiállításának katalógus-előszavában Orbán Dezső ekkor bemutatott festményeiről.2

Orbán a látvány elemeit néhol bársonyosan, néhol pedig karcosan-rajzosan állítja elénk, mindig attól függően, hogy az ábrázolt tárgy milyen ecsetkezelést és színhatást igényel. Főként az architektúrák festésében érhető tetten a művész 1925 körüli stílusváltása. Képünkön a párizsi Notre Dame szinte csontvázszerűvé absztrahált módon jelenik meg, remekül érzékeltetve az épületnek a történelem viharait túlélő masszív szerkezetét. A markáns tömegkezelés és tömörséget sugalló fémes színhatás kiegyensúlyozására a vele átellenben lévő fasor komor zöldekkel alakított lombjai kerültek. A realitás iránti igény és a vizionárius álomszerűség együttesen jelentkezik Orbán e korszakának festészetében. Az emberi jelenlét csupán nyomaiban, a rakparton álldogáló kordé elé fogott ló sematikus figurájában mutatkozik.

„…Orbán Dezső tájképei tüzes szinpompájukkal, érett ragyogásukkal és változatosan összefogott szinskálájukkal bizonyítják a művésznek egyre szabadabb és teljesen önmagafelé fordult művészetét. Velencei, nagybányai, de különösen párisi tájképei …szinekben gazdag palettájának érett eredményei, fejlődése egyenes, biztos és egyre magasabbra törő.” – írta 1927-ben, szintén az Ernst Múzeumban kiállított Orbán-képekkel kapcsolatban a Magyarság című folyóirat kritikusa.3

Orbán Dezső 1925 és 1939 közötti munkásságára Tersánszky Józsi Jenő szavaival élve, egyfajta „modorbeli megállapodottság” jellemző.4 Ebben az időszakban Aradi Nóra szerint: „…Orbán festészetében már szinte nyoma sem maradt a Nyolcakhoz kapcsolódó, tízes évekbeli tevékenységének. Figurát alig festett; főként tájakat, városképeket állított ki, amelyekben mély nyomot hagytak spanyolországi, olaszországi, németországi utazásai, és főként 1925-1926-os, hosszabb párizsi útja.”5

Mint fentebb kimutattuk, Orbán párizsi képeinek s közöttük az itt tárgyalt Párizs, Notre Dame című festményének egyik fő jellemzője a konstruktív szerkesztettségű alapváz, mely azt bizonyítja, hogy a tízes évek festészetének eredményeit Orbán tudatos és alapos munkával fejlesztette tovább. Nem igaz tehát az, hogy a Nyolcak-periódus nyom nélkül veszett volna ki Orbán huszas évekbeli festészetéből. A Képzőművészek Új Társasága kiállításain – melyeken Orbánon kívül az egykori Nyolcak szinte valamennyi képviselője szerepelt – propagált úgynevezett „franciás iránytól” azonban ténylegesen eltávolodott. A KUT-ba sem 1924-es megalakulásakor sem pedig később nem lépett be, kiállításaikon nem szerepelt. Ennek okának megválaszolása további kutatások tárgyát képezheti.

Miután Orbán Dezső 1923 és 1927 között Budapest mellett számos hazai és külföldi városban gyűjteményes kiállításainak sorozatával mutatkozott be – mely időszakát 1975-ös ausztráliai retrospektív tárlatának katalógusában a „very active painting period” kifejezéssel jellemzett. Az önmagát és művészetét professzionalista módon menedzselő Orbán – magyarországi viszonylatban egyedülálló módszerrel – egy nyomtatott füzetkében közreadta az Ernst Múzeumbeli tárlatának válogatott sajtóvisszhangját.6 A következő bekezdésben ebből adunk válogatást:

 

„…Orbán Dezső palettája gazdagabb lett: színei fényt kaptak, valami titkos belső ragyogást, mint a nemes selyem és a bársony. Új képei műhely-értelemben igen szépen vannak festve, s régi kvalitásai ezekkel az újakkal szaporodva, Orbánt olyan művésszé emelik, aki jelentkezésének nagy ígéreteit most már be tudja váltani. …” (–ny.): Az Est, 1927. október 2.

 

„…Orbán Dezső jelentkezését kell elsősorban figyelemre méltatnunk. […] Orbán Dezső pikturája a natura titkának festői megérzése, az anyag felépítésének érzékeltetése. Emellett színei, formái az életet magát adják. …” (b. m.): Esti Kurir, 1927. október 2.

 

„…A fiatalokon kívül egyetlen régebbi és beérkezett ember: Orbán Dezső. Mai kiállítása újból bizonyság, hogy beérkezettsége nem jelent megállást. Azok közül való, akik végigjárták a művészet új útjainak kereső állomásait s eredményeket gyüjtve össze, mintegy két esztendő előtt sok nyugati és itthoni művésztársával egyetemben eljutott ahhoz a megismeréshez, hogy ezekkel az analitikus eredményekkel fölszerelten a maga és művészete továbbépítésének útja visszavezet a természet teljességéhez. Ezt a törekvést láttuk már a legutóbbi kiállításán kezdő és forrongó stádiumában és ezt látjuk ma már kész eredményekkel, jó és erős hatású képeken. Orbán hivatott tájképfestő, aki mély színek hangszerén erős lírai hajlandósággal tud formát adni és kompozíciót a természet játékának, mély zengéseket és színek furcsán fénylő csillogását. Egyéni hangja van és egyéni eszközei, amelyek nagybányai és párizsi tájképein mutatják meg legteljesebben azt a fejlődést is, amelyet alig egy esztendő alatt ugyancsak itt szereplő spanyol képei óta megfutott. …B. L.: Magyar Hírlap, 1927. október 2.

 

„…Legtisztább és a legjelentőseb eredményeket a fejlődésben Orbán Dezső érte el. Zománcszerűen vastag színeibe mélységet és ragyogást vitt. Egyénisége a tájhangulatok nyugodt, reális költészetében nyilatkozik meg.” K.: Nemzeti Ujság, 1927. október 2.

 

„…Szélsőséges kísérletek útjáról tért vissza egyre jobban a természethez és most egyre elmélyültebben szólaltatja meg komoly, mély és mégis gyöngyös fényű színekkel egy-egy táj vagy csendélet szépségeit. A színnek igazi kulturája ad jelentőséget egyéni stílusának és hangjának, mely mindig komoly és jelentékeny és mindig erős hatású.” (gy. t.): 8 Órai Ujság, 1927. október 2.

 

„…Orbán Dezső francia, spanyol és nagybányai motívumai komoly elmélyülésről tanuskodnak. Kollekciója sokkal egységesebb, mint a legutóbbi volt és súlyosabb, értékesebb is. Valami fájdalmas őszi komorság lengi át sötét, nehéz tömegekbe tagolt képeit, amelyeknek legkedveltebb eleme az arcitektúra. Mély szürke és barna alaptónusaiból zománcos ragyogással ütközik ki a tüzelő színek gazdag skálája. …” Carpaccio: Pesti Napló, 1927. október 2.

 

„…A híres Nyolcak társaságának volt egyik legtehetségesebb tagja, aki a lázas kereséseken túl, lehiggadva, megtisztulva eljutott annak a megismeréséhez, hogy az igazi út a természet ősi elemeinek festői érzékeltetése. És ma már Orbán Dezső újra gondot fordít a formákra, a távlatra és szinte akadémikus minuciózitással fest, de valami olyan csodálatos színgazdagságú palettával, amely teljesen eredeti és egyéni a magyar piktúrában.” N. n.: Dunántúl, 1927. október 16.

 

Orbán Dezső 1928-ban a KUT-nál konzervatívabb szemléletű Munkácsy Céh tagjainak sorába lépett. Lázár Béla művészettörténész aki a Munkácsy Céh igazgatói tisztét vállalta fel, 1928-as bemutatkozó kiállításuk katalógusában többek között a következőkben határozta meg az újonnan létrejött művészi társulás programját: „A Munkácsy-Céh e kiállítása szinte keresztmetszete a mai magyar művészetnek. Külön-külön egyik irány sem adna teljes képet, de így, ebben a válogatott szép együttesben, megmutatja, hogy a sok árnyalat mellett mily egységes és igaz, mily őszinte és nemes a mai magyar festészet. Minden törekvés, legjava alkotásaival, minden nemzedék, egy-egy reprezentáns alakjával, idősebb és ifjabb mesterek, a legfiatalabb évjáratig, jelen vannak itt egymás mellett, egymást emelve, kiegészítve és egységbe forrva.” 7

 

Jegyzetek:

1 Orbán Dezső levele Dévényi Ivánnak. Sydneyből Esztergomba, [1980 körül] július 16. MTA Művészettörténeti Kutató Intézet, Adattár, MKCS–C–I–159/1156.

2 Lázár Béla előszava. Az Ernst Múzeum Kiállításai. XCII. Csoportkiállítás. Budapest, Ernst Múzeum, 1927. október. Katalógus.

3 (m. j.): Csoportkiállítás. Magyarság, 1927. október 2. 19.

4 Tersánszky J. Jenő: Az Ernst-Múzeum XXXIII. csoportkiállítása. Nyugat, 1925. 19. sz. 188-190.

5 Aradi Nóra: Orbán Dezső. In.: Magyar Művészet 1919 – 1945. Szerk.: Kontha Sándor. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1985. I. kötet. 372.

6 A sajtó véleménye Orbán Dezsőnek az Ernst-Muzeumban rendezett kiállításáról. Budapest, Thália-Kultura R.-T., Orbán Dezső kiadása. é. n. [1927] MTA–MKCs–C–I–123.

7 Lázár Béla előszava. A Munkácsy-Céh első kiállítása a Nemzeti Szalonban. Budapest, Nemzeti Szalon, 1928. november. Katalógus.

 

Felhasznált irodalom:

A sajtó véleménye Orbán Dezsőnek az Ernst-Muzeumban rendezett kiállításáról. Budapest, Thália-Kultura R.-T., Orbán Dezső kiadása. é. n. [1927] MTA–MKCs–C–I–123.

Lázár Béla előszava. Az Ernst Múzeum Kiállításai. XCII. Csoportkiállítás. Budapest, Ernst Múzeum, 1927. október. Katalógus, 3-5.

(m. j.): Csoportkiállítás. Magyarság, 1927. október 2. 19.

Baki Miklós: Orbán Dezső. Művészet, 5. évf. 12. sz. 1964. december. 28-30.

Aradi Nóra: Orbán Dezső. In.: Magyar Művészet 1919 – 1945. Szerk.: Kontha Sándor. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1985. I. kötet. 372.

 

Kiállítva:

Bizományi Áruház Vállalat 33. Művészeti Képaukció. 1974. május 11 – 19. Kat. sz.: 195. Szajna part a Notre-Dame-mal.

Bizományi Kereskedőház és Záloghitel Rt. Tavaszi Aukció. 105. Festmény Aukció. 2000. május 20 – 28. Kat. sz.: 399. Szajna part. Reprodukálva a katalógusban.

 

Feltehetően kiállítva:

Egyházművészeti Kiállítás. Budapest, Nemzeti Szalon, 1926. Kat. sz.: 176/a. Notre Dame.

A Pécsi Képzőművészeti Kiállítás Katalógusa. A Nemzeti Szalon 64. Vidéki Kiállítása. 1926. Kat. sz.: 273. Notre Dame.

Orbán Dezső festőművész gyűjteményes kiállításának katalogusa. Pécs, 1927. október. Kat. sz.: 19. Szajnahíd Párisban.