Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Vörös Géza: Csendélet Picasso kötettel és mandolinnal, 1931 k.

2009.12.30

Vörös Géza: Csendélet Picasso kötettel és mandolinnal, 1931 k.

vászon, olaj

100 x 73 cm

J. b. l.: Vörös Géza

 

Vörös Géza Csendéletét az UME 1931 februárjában, a Nemzeti Szalonban megrendezett harmadik kiállításán mutatja be. Az Új Művészek Vaszary János által vezetett Egyesülete korábban az 1924-ben alapított Képzőművészek Új Társasága (KUT) keretein belül működött. “A hagyományé minden tiszteletünk – de e jövőben van minden reményünk” – írta Vaszary az európai orientációjú hazai moderneket tömörítő társulat 1925-ös tárlatának bevezetőjében. A radikális fiatalokat tömörítő szárny két év múlva leválik, és UME néven önállósul. “Ez a friss, mozgékony, harcos csapat, a modern magyar művészek szélső balszárnyának elite-gárdája – írja bemutatkozó, 1930-as kiállításuk előszavában Kárpáti Aurél – Mást akar, mint amit az előtte járók akartak. Uj művészi szemléletét és kifejezését a megváltozott életnek. Uj szellemben, uj ritmusban, uj felfogásban, akadémikus dogmák nélkül, a felszabadított egyéniség teljes jogaiba iktatásával.” Vörös Géza csendélete e hangsúlyozottan európai látókörű művészeti program sajátos kiáltványának és egyben saját művészi hitvallásának is tekinthető.

A tárgyegyüttes leghangsúlyosabb, címadó eleme kétségtelenül Oscar Schürer néhány évvel korábban, 1927-ben, Berlinben megjelent Picasso-monográfiája. Picasso Matisse-szal és Cézanne-nal egyetemben a két háború közötti hazai progresszív festészeti törekvések igazodási pontjait jelöli ki. Picasso kubista festményei már a Művészház nevezetes, 1910-es nemzetközi tárlatán a magyar közönség elé kerülnek. A tizes években műveit reprodukálja Kassák aktivista folyóirata, a Ma. Alakja a fiatalok számára ekkor egyet jelentett a művészeti korszerűség, állandó megújulás programjával, a korlátlan művészi szabadság deklarálásával. De Vörös számára hatása személyes egyéb élményekkel is magyarázható, hiszen 1927-ben jár Párizsban. Őmaga saját művészete fő forrásaként Gauguin, Matisse, Picasso, Van Dongen és Dufy festészetét jelöli meg. Egy évvel korábban, 1930-ban a KUT kiállításán művészetének másik példaképét, Gauguin-t helyezi egy csendélete középpontjába (Csendélet Gauguin lappal).

A látványt dekoratív síkformákká transzponáló látásmódja rokon Picasso kubizmusának szintetikus szakaszával, de méginkább a mester 1920-as években kibontakozó neoklasszicizmusával. Bár Vörös sosem merészkedett Picasso radikális formabontásáig, nagyvonalú, klasszikus formaalakítása, tiszta színfoltjai, kifinomult vonalkultúrája határozott franciás ízt kölcsönöztek művei számára. A Csendéleten szereplő mandolin szintúgy Picasso világában is felbukkanó hangszer, amely festményein nem pusztán akusztikus asszociációkat keltő elem, hanem a vitális energia hordozója és a művészi szépség kifejezője is, hasonlóképp a kaktusz, amely szobanövényként is a mediterráneum megidézője. Vörös képén azonban a modernizmusra utaló jelképeket kiegészítik a hazai tradíciókra utaló tárgyak. A kékes-lilás falra akasztott, hímzett terítővel fedett, ornamentális szalagdísszel festett vörös falipolc éppúgy mint a virágdíszes tányérok a népművészet tárgykultúráját vonják be a kép terébe. Hagyomány és újítás, európaiság és magyarság közti egyensúly megteremtése a hazai progresszív festők törekvése is. A népművészet pedig már a századforduló óta azt a tiszta forrást jelenti, amely érett formakultúrájával úgy frissítheti fel a művészeti látásmódot, hogy közben annak sajátos nemzeti karakterét nem semmisíti meg. Vörös Géza tiszta színszólamokra épített Csendélete tehát egyszerre saját művészi ars poeticájának és a korabeli modern művészeti törekvések összefoglalásaként az európai igazodású, progresszív hazai festészet programképének is tekinthető.

 

 

 

kiállítva:

Az Uj Művészek Egyesülete U. M. E. harmadik budapesti kiállításának katalógusa. Nemzeti Szalon, Budapest, 1931. február, Kat. sz.: 136.

 

irodalom:

Kállay Ernő: Európaiság és magyarság. Kut, I. 1927. március 28., 1. szám, 7-13.

Kárpáti Aurél: Előszó. Az Uj Művészek Egyesülete U. M. E. második budapesti kiállításának katalógusa. Nemzeti Szalon, Budapest, 1930. április.

D. Fehér Zsuzsa: Vörös Géza (1897-1957) emlékkiállítás a Műcsarnokban. Művészet, 1961. 12. szám, 32-33.

Vörös Géza (1897-1957) kiállítás. Magángyűjtők Galériája – Galerie Blitz. 1997. november 29 – december 31.